24 órás - 2010. június 12.

Az idei 24 órás verseny június 12-13.-án kerül megrendezésre.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
PetrichA - 2010.07.20. 18:36

Búcsu

Kedves Versenyzők!

Jó egy hónapja, véget ért a BMW Motoros Túraklub Magyarország VII. 24 Órás Túraversenye. Engedjétek meg, hogy két gondolattal köszönjek el Tőletek az elkövetkező egy évre.

1. Útminőség: nem arról híres a Klub, hogy a versenyeit főutakon tartja. Mint mindig, az idei megmérettetésen is voltak gyengébb szakaszok, mi több, még az árvíz is „rátett egy lapáttal”. Ha szép és eldugott részeit szeretnénk hazánknak megismerni és megismertetni, kénytelenek vagyunk alsóbbrendű utakon vezetni a mezőnyt.
Néhány fórumon megjelent, hogy a Verseny útminősége egyes motoroknak igen, másoknak nem volt megfelelő. Szögezzük le: a kátyú semmilyen motornak nem felel meg. Legfőképpen azonban az nem mindegy, hogy ki üli meg a motort. Találkoztam a Verseny folyamán végig vigyorgó és jókedvű Harley-sal, és nyafogó, meg panaszkodó GS tulajdonossal is.
De, 2011-ben be lehet majd bizonyítani, hogy a motorjaink „tehettek mindenről” 2010-ben Észak Magyarország rögös útjain, amikor a Dunántúl lényegesen jobb minőségű aszfaltjain lehet majd haladni.

2. A fontosabb téma: bár a Verseny eredmény hirdetésekor elmondtam, szeretném írásban is rögzíteni: a FEGYELEM!
Egy ügyesen és nyugodtan haladó csapat mögött motoroztunk a versenybíró kollégákkal kilométereken keresztül. Elhagyva a gyengébb minőségű szakaszt, kiérve a sima aszfaltra, a csapat önfeledten kezdte el húzni a gázt. A harmadik helyen haladó sportmotoros, úgy gondolta, hogy még ennél is sebesebben lehet haladni, és beelőzve társait, elhúzott. A második csapattárs hellyel-közzel követte, a harmadik, pedig igyekezett. Ahogyan ez már történik ilyen esetben, a sietség miatt elmaradt a bal kanyar előtti visszakapcsolás, jött a sodródás a padka felé, majd a padka és most: egy szerencsés bukás. Személyi sérülés ugyan nem történt, a motoron azonban ott a helyszínen nem lehetett segíteni, felkerült a teherautóra. Mindez azért, mert a 20. órában, 1.000 kilométer körül, valaki nem bírt magával.
Alapvető előírás a közúti társas motorozásban, hogy akár három, de akár harminchárom együtt haladó motor esetében sem előzgetjük egymást.
Kérek Mindenkit, hogy a jövő Versenyein tartsa ezt is szem előtt, hiszen tudjátok: egy mindenkiért, mindenki egyért!

Végezetül engedjétek meg, hogy ismételten megköszönjem Nektek, hogy pénzadományaitokkal segítettetek az árvíz által sújtott Szendrőnek.
Köszönöm a részvételt, és szeretettel meghívlak Titeket, 2011. júniusának 2. hétvégéjére, a VIII. Versenyünkre, az Észak és a Nyugat Dunántúlra.
A Fórumra történő írás lehetőségét meghagyjuk. Ennek az elköszönő írásnak a linkjét elküldjük az általatok a jelentkezéskor megadott mail címekre is, de ez lesz az utolsó megkeresésünk felétek 2010-ben, mert a személyes adatok tiszteletben tartása érdekében, a leadott elérhetőségeiteket töröljük a rendszerünkből.
Kellemes nyaralást, és sok balesetmentes kilométert kívánok.
Motoros baráti üdvözlettel: Petrich Ákos, a BMW Motoros Túraklub Magyarország elnöke, a Verseny felelős rendezője.

PetrichA - 2010.06.20. 18:37

Adomány

Kedves Versenyzők és Versenybírók!
A Verseny szombati napján, átadtuk Szendrő Polgármesterének az árvízkárosultak részére, az általatok adományozott összeget.
Az átvételi elismervényt itt olvashatjátok.
Nagylelkűségeteket köszönjük! Üdv, Ákos

Látogató - 2010.06.16. 20:40

Üdv Mindenkinek! Érdeklődnék:

Üdv Mindenkinek!

Érdeklődnék: Mikorra várhatóak a képek? :-)

Másrészt én is szeretném kifejezni tiszteletemet a szervezők, és a pontőrök, na meg a szakács felé. Kellemes volt az útvonal, szép helyeken jártunk, jó kanyarokkal találkoztunk. A rossz út minket is megviselt, bár ez része kell hogy legyen egy ilyen megmérettetésnek (maximum arányait tekintve lehetne kisebb százalékban) :-) Szegény ellenőrzési pontok. Nem sűrűn sikerült árnyékba tenni a pontőröket. Nekik talán nagyobb próbatétel volt a verseny, mint nekünk. A pörkölt idén is jól sikerült. Sajnos térfogat és stratégiai okokból csak a szarvast kóstoltam, de az mestermű volt.

Egyszóval jól éreztük magunkat!

Köszönettel: Jani (BRFK1)

U.I.: Jövőre nem adjuk ilyen könnyen az első helyet!!! :-)))

PetrichA - 2010.06.17. 17:13

Képek

Kedves Jani!
Köszönjük az elismerést! Egyetlen célunk van: tartani a színvonalat. Nem akarjuk sem magunkat, sem mást évről évre túllicitálni, mert az nem vezet sehová.
A képek fent vannak a honlapunkon a "Képtár" link alatt. Jövőre jobb utakon, kevesebb szúnyoggal, több versenybírói árnyékkal, de legalább ennyi kanyarral lesz majd a Verseny megrendezve. Azért azzal az első hely ígérettel csak vigyázz, mert nyugdíjasunk (Sági Tibi) is visszatér, ha már nem is a BRFK színeiben... Üdv Ákos

PetrichA - 2010.06.16. 16:57

Tanktáska

Kedves Versenyzők!
Valaki otthagyta vasárnap a tantáskáját a regisztrációs helyiségben. Kérem, hogy jelentkezzék a tanktáska "személyleírásával".(petricha@enternet.hu).
Köszönöm, üdv Ákos

Látogató - 2010.06.15. 15:08

Mi is köszönjük

Az "Ott vagyunk má'n?" csapat nevében én is köszönöm a lehetőséget! Nagyon élveztük a versenyt. Bár nekem még mindig zsibbadnak az ujjaim, leginkább a jobb hüvelykujjam. :) Hiába, nem GSX-R-re való utak ezek. :)
Kicsit sajnáljuk, hogy a 3. etap egy részét elbénáztuk, és hogy teljes legyen az öröm, itt még egy motorszerelést is be kellett iktatnunk. (A V-Strom elektromos rendszere indításkor meghalt, és jellegzetes amper-szagot éreztetett. Szerencsére csak az egyik akksi csatlakozó lazult le, pedig már megijedtünk, hogy adhatjuk fel.) Ha ez nincs, lehet jobban is teljesíthettünk volna.
Viszont tervezzük, hogy jövőre is ezzel a csapattal (és ezekkel a motorokkal ;) ) indulunk, és ígérjük, hogy minimum felezzük a helyezésünket! :)

Mégegyszer köszönet mindenért!

Üdv,
Robi
(Ott vagyunk má'n?)

Látogató - 2010.06.14. 13:52

Köszönjük

Kedves Szervezők!

Nagyon köszönjük az idei versenyt is, és a belefektetett rengeteg munkát, energiát.
Jó lett az itiner, voltunk igen szép részeken (mondjuk egy aszfaltozást kéne intézni a környéken jövő ilyenkorig), de szokás szerint nagyon élveztük, mégegyszer ezer köszönet mindenért!!!!
Nem volt könnyű, volt egy kisebb esésünk is, de megcsináltuk :)

Találkozunk jövőre is! (És ha nem volt vicc a búcsúzáskor Ákostól az "Észak-Dunántól" 2011-re nézve, az pedig kb vágyaink netovábbjának teljesülése lenne :) )

minden jót addig is,
Vakad Botahz

PetrichA - 2010.06.14. 17:56

De tényleg!!!

Kedves Vakad Botahz!
Először is gratulálok az előkelő helyezésetekhez, hiszen tavaly óta a 12. helyről, hat helyet javítottatok. Úgy látom, hogy jövőre ezt is "felezni" akarjátok. Nos, a lehetőség adott, mert valóban, mint minden évben országrészt váltunk, átmegyünk a Dunántúlra. Ebben természetesen az Észak Dunántúl mellett, a nyugat Dunántúl is el kell férjen, hiszen a tervezett 3.500 kilométer (na, ez csak vicc), nagy területet kíván.
Még azt is megemlíteném, hogy Ti voltatok hatodikként, az első nem BMW-s csapat. Mint köztudott, ezeken az utakon, a BMW futóművével, lényegesen könnyebb az előrejutás.
Köszönjük a részvételeteket, balesetmentes motorozást kívánunk, üdvözlettel, Ákos

Látogató - 2010.06.14. 21:53

ejha

Kedves Ákos!

No, ezt nem is tudtam (tudtuk) eddig, hogy előttünk mindenki BMW-s csapat volt, így kicsit most még büszkébbek vagyunk :)
Ezt a kis problémát, hogy nem BMW-vel voltunk, ezt pedig egyre erősebben érezzük, hogy meg kell oldanunk; malacpersely falhoz vágása, szalonba járulás, stb módszerrel :) De akkor aztán végképp semmi esélye nem marad másnak a nyerésre :D

üdv, VB

Látogató - 2010.06.11. 09:27

Csatlakozás

Látjátok, már nem is tudom kihez csatlakozzak :)
Kovács Ervin Rider is elég elszántnak tűnik, hisz JAnecek és WAnderer-rel vágott neki és ez nem semmi, én is majd lerokkantam az ETZ-n...
De akkor is még csak 2-en leszünk...
Másik csapat: Márton Mihály és Nagy Márton már csak 1 csapattagot keres, de akkor meg Kovács Ervin, marad magára...
Legjobb lesz, ha majd helyszínen megtárgyaljuk, addig is Hello mindenkinek.

Látogató - 2010.06.10. 17:39

Csapatot keresek!

Tisztelt Versenyzők!
Mivel én is egyedül maradtam, így csapatot keresek! Tavaly Jawa 350-nel teljesítettem a verseny,én voltam aki elesett:) a rendőrmotorosok
szedtek össze a Mecsek szerpentinjén (ezúton is köszönet érte). A gépem BMW f650 GS kb. 9000 közös km-el. A nyugottabb motorosok közé tartozom, tavaly láttam hogy sebeséggel nem lehet pótolni semmit ezen a versenyen. Szóval ha valahova tudnék csatlakozni örülnék neki!
23 éves vagyok ha ez számít:).
Üdvözlettel:Kovács Ervin

Látogató - 2010.06.10. 09:33

Szintén egyedül maradtam :)

Mi ráadásul 4-en terveztük, hogy indulunk, +2 lovagot próbáltam keryteni, hogy meglegyen a 2 csapat, erre megkezdődött a fogyatkozás, míg egyedül nem maradtam... sebaj, így is elmegyek, és majd összeállítunk egy csapatot, rám bárki számíthat...
Molnár Márk (MárkAszerviz)

Látogató - 2010.06.10. 00:24

Csapattársat keresünk, + gyűjtés !!

Visszamondások miatt egyedül maradtam a "Vadegerek" csapatban. Közben sikerült egy társat találni, de még egy csapattagot keresünk, hogy teljes értékű, értékelhető versenyzőként gurulhassunk végig. Tavaly már egyszer részt vettem, ezen az izgalmas, és jól megszervezett túrán, de sajnos éjszaka egyik társunk őzikével ütközött, (figyelmeztetés a résztvevőknek) és így nem tudtuk értékelhetően befejezni a versenyt. Nagyra értékelem a SZERVEZŐK ötletét, és hozzájárulását, az árvízkárosultak részére való gyűjtésnek, különösen így, hogyha minden igaz, az érintett területeken is fogunk motorozni. Remélem minél többen hozzá tudunk járulni, a lehetőségeinkhez mérten. Többekközött ezért is szeretnék részt venni az idei megmérettetésen.
Várjuk leendő csapattársunk jelentkezését, motoros üdvözlettel.: Márton Mihály Yamaha FZS 1000
Nagy Márton Suzuki GSF 650

Márton Mihály Tel.:06-20-9206-807 email.: mmarton@chello.hu

Látogató - 2010.06.08. 13:40

Borsodi helyzet

Tisztelt Rendezők! Ezen a hivatkozáson percről percre frissítik az esetleges útlezárásokat:http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/arviz-a-borsodi-utak-helyzete-kedden/cn/news-20100607-07151896
Innen jó előre tájékozódhattok hogy a tervezett útvonalat érinti-e valamely lezárást. És még valami.Szombaton Ózd környékén Zabar-Domaháza között amatőr rally verseny lesz. Ha esetleg érintjük, ezt is vegyétek figyelembe! (http://bazrally.gportal.hu/)
Üdv és a rajtnál találkozunk!

Tóth P.

PetrichA - 2010.06.08. 18:38

Köszönjük!

Kedves Péter!
Köszönjük a hasznos hivatkozásokat. Az autóverseny bizony nagyon új információ volt, mert amikor ezt az egész Versenyt elkezdtem szervezni, az volt az első, hogy utánanéztem a rallyeknek. Ennek a sufni tuning rallynek sem most kellene lennie, már háromszor rakták át, még "végre" beletrafáltak a mi időpontunkba. Még az a szerencse, hogy nekik szombaton délután befejeződik, és vasárnap folytatódik a rendezvényük, így minket sem időben, sem térben nem érint.
Az árvíz oldal is igen hasznos, mert az Útinforménál lényegesen naprakészebb. A mai állás szerint, néhány apróbb, kilométerben szinte semmivel nem több kerülőt kellene betennünk. De a Versenyig, még sok víz folyik le a Sajón, a Hernádon és a Bódván, így remélem, hogy sem az ottlakóknak (sem pedig nekünk azzal, hogy némi módosítást kelljen eszközölnünk az útvonalban), már nem okoz gondot.
Még egyszer köszönöm a hasznos infókat, üdv Ákos

Látogató - 2010.06.07. 21:37

Tisztelt Rendezőség!!!!!
Sajnos a csapattársam váratlan családi okok miatt nem tud jönni. mivel ketten voltunk a csapatba igy egyedül maradtam.Szeretném megkérdezni h. betudnék csatlakozni 1 csapathoz 3.-nak????
Semmikép sem akarok kimaradni a bulibol:))))))))))))))))))
Tisztelt versenyzők! ha valahol akad még 1 hely szívesen beszállok:)))
suzuki gsf 650n a motorom. Tisztelettel:Márton
tel:30/287-5135
email:nagy.marci650@gmail.com

PetrichA - 2010.06.07. 23:27

Gyere

Kedves Marci! A két fős csapat ugyanúgy nem csapat, mint az egy fős. Várunk szeretettel, mert eddig minden évben a helyszínen is alakultak csapatok. Gyere a rajtba már 9,30-ra, hogy megismerkedhess azokkal, akik hasonló cipőben járnak, mint Te. Akárhogyan is lesz elindulhatsz, de értékleni csak akkor tudunk, ha benne vagy egy teljes, azaz három fős csapatban. Üdv Ákos

Látogató - 2010.06.04. 21:00

Esőzés/útviszonyok...

Kedves Szervezők!

Kérdésem az volna, hogy az országos katasztrófahelyzetre, lezárt vagy épp elmosott utakra, és ezekhez hasonló nem várt helyzetekre van-e valamilyen B-tervetek? Vagy ilyesmi meg sem fordult a fejetekben?

Köszönettel: Vakad Botahz team

PetrichA - 2010.06.05. 15:30

Árvíz és felhívás

Kedves Vakad Botahz team, kedves Versenyzők!
Válaszolva az érdeklődésre, egy pillanatig sem fordult meg a fejünkben, hogy a Versenyt lefújjuk. Még akkor sem, ha ezen a hétvégén került volna megrendezésre.
Az útvonal mintegy kilencven százaléka, a hegyekben vezet, itt nincs árvízveszély. Valóban, amikor hegységet váltunk, akkor át kell menni olyan folyóvölgyeken, mint a Sajó és a Hernád völgye, de minden kikerülhető. Tekintve azonban, hogy a Verseny a jövő hét végén kerül megrendezésre, és mára már a Bódva is apadni kezdett, továbbá a jövő hétre kánikulai meleget jelzett a meteorológia csapadék nélkül, nincs okunk az aggodalomra. Amennyiben még mindig jelentenek útzárakat a jövő szombaton, úgy azt a megfelelő pontőr időben jelezni fogja a versenyzőknek, ill. közli a lehetséges kerülési irányt is.
Ennyit a Verseny technikai részéről. Készüljetek, fizikailag és lelkileg az 1.254 kilométer sikeres leküzdésére.

Ami fontosabb, hogy szeretnénk a mi csekély eszközeinkkel, az árvízkárosultakon egy kicsit segíteni. Amikor mi a jövő hét végén élvezzük a táj szépségét és talán az utakon, már az árvíz nyomait sem találjuk, sok száz embernek akkor kezdődik megrongálódott javainak a lehetséges helyreállítása.
Azért, hogy ezt egy kicsit segítsük, a BMW Motoros Túraklub Magyarország, minden induló csapat után, 1.000,- Ft-ot dob bele abba a gyűjtőládába, amely a Verseny regisztrációs asztalára lesz kihelyezve jövő szombaton reggel. Szeretnénk, ha a csapatok tagjai fejenként 1.000,- Ft-al, azaz durván 3 liter benzin árával hozzájárulnának ehhez az összeghez. Ez, amennyiben az összes jelentkező elindul, és még hozzá is járul a fenti összeggel, több mint 200.000,- Ft-ot tesz majd ki a rajt idejére. A rajt előtt, a dobozt kinyitjuk, az összeget megszámoljuk, és a szombati napon, egy átvételi elismervény ellenében, átadjuk Szendrő község polgármesterének, Szaniszló Jánosnak a BMW Motoros Túraklub Magyarország 24 Órás Túraverseny RÉSZTVEVŐINEK az adományát.
Remélem, hogy minél többen csatlakoztok majd ehhez a felhíváshoz, és így talán mindannyian kicsit jobb érzéssel motorozunk majd keresztül, az árvíz sújtotta vidéken. Előre is köszönöm, üdv Ákos

Látogató - 2010.06.05. 16:09

Köszi...

Sziasztok!

Köszönjük a gyors választ! :)

Vakad Botahz team

Látogató - 2010.06.04. 10:30

nevezés visszaigazolásának hiánya

Tisztelt rendezőség.
Nevezésünk folyamán elrontottam az e-mail címemet, valaki felhívott e miatt telefonon, pontosítottunk, de eddig nem kaptam írásban visszaigazolást.
Kérdésem az lenne, hogy hogyan tudnék megbizonyosodni arról, hogy elfogadásra került a nevezésünk, illetve kit lehetne ez ügyben keresni.
Válaszotokat várva, köszönettel: István

HerpaiI - 2010.06.04. 12:49

"hogyan tudnék megbizonyosodni arról, hogy elfogadásra került a nevezésünk"
http://www.bmwmtm.hu/cgi-bin/bmwmtm_24lis

PetrichA - 2010.05.27. 22:25

Versenypólók utoljára

Akik az ingyenes versenyzői "póló járandóságon" túl további Versenypólót kívánnak vásárolni, kérem hogy a darabszám és a méret megjelölésével jelezzék nekem a petricha@enternet.hu mailcímre május 30-án, vasárnap éjfélig. Ez után, sajnos további rendelést nem tudunk elfogadni, mert a pólók emblémázása elkezdődik. Köszönöm, üdv Ákos

Látogató - 2010.05.27. 21:35

tisztelt rendezőség

Egyedül vagyok eddig a versenyre mert még keresem a csapattársaimat de már jelentkeztem de jo lenne még valaki. Motor: Suzuki GSXR 750
wwert@freemail.hu

Látogató - 2010.05.27. 12:59

Tagcsere

Szervusztok! Beneveztünk a versenyre de csapattag cserére kényszerültünk. Hogyan kell jeleznünk,vagy elég majd a rajt előtti regisztrációkor megtennünk? Előre is köszi!
Tóth P.

HerpaiI - 2010.05.27. 15:08

Légyszíves küldj el egy újabb csapat nevezést a módosított adatokkal; a korábbit majd töröljük.

Látogató - 2010.05.28. 12:24

nevezés módosítás

OK! Elküldtem az újat a 21.sorszámú a törlendő. Köszönettel: Tóth P.

Látogató - 2010.05.25. 09:04

Csatlakozás

Jó reggelt! Én szívesen csatlakoznék egy "kevésbé" profi csapathoz erre a túrára (is). Tapasztalatom nem sok van az ilyen túrákkal kapcsolatosan, motoros tapasztalat az van, és bár még nem tudom milyen motorral (szerintem a saját nem alkalmas), de valószínű, hogy egy KTM lesz, ha addig megszervizelik. Várok minden javaslatot...
Apropó, GPS...számomra nem egyértelmű, hogy egy picivel komolyabb, mint maga a motoron szereplő távolságmérő és odométer használható?

Köszönettel:

Zsolt
stadivolvo(kukac)freemailponthu

Látogató - 2010.06.10. 20:50

Csapattársat keresünk

Szia Zsolt !

A bmwmtm fórumon olvastam, hogy csapatot keresel. Nálunk a "Vadegerek" csapatban még egy fő hiányzik. Ha még aktuális, hívjál fel, vagy "email" ben jelentkezz.

Üdv. Márton Mihály

Tel.: 06-20-9206-807 Email.: mmarton@chello.hu

PetrichA - 2010.05.26. 22:41

GPS/odométer használat

Kedves Zsolt! Nem tudom, hogy milyen az a saját motor, amely nem alkalmas ennek a néhány kilométernek a leküzdésére, de néhány éve egy srác MZ 150-el kitűnően teljesítette a távot, maga mögé utasítva a nagyvasakat.
A GPS azért nem használható, mert helyzetmeghatározó készülék, amin a helyiségnevek bevitelével, már csak a GPS által kijelölt útvonalat kellene követned minden gondolkodás és térképhasználat nélkül. Mi ezen a Versenyen, már évek óta a klasszikus tájékozódást preferáljuk. Itt figyelni kell az utat, a térképet az itinert, meg még egy kicsit motorozni is tudni kell, szóval ez egy összetett, embert próbáló feladat.
Mint egy korábbi válaszomban írtam, a hétköznapi kilométerórák 100 méteres pontossága tökéletesen elég a maximum 6 kilométeres itineres szakaszok követésére. Az odométer (amely elsődlegesen távolság meghatározó készülék) pontossága itt szükségtelen, de a terepversenyeken bizonyára kihasználható, ahol méter pontossággal adják meg az indulóknak a fordulási pontokat. Üdv Ákos

PetrichA - 2010.05.18. 19:15

További Versenypólók

A versenyzők a nevezési lapon bejelölt méretnek megfelelően, 1-1 db versenypólót kapnak.
Ezen túl, van lehetőség további pólók rendelésre is, 2.500,- Ft/db-os áron. Kérem, hogy aki szeretne még polót rendelni, a nevezési idő lejártáig, azaz május 30-ig, a petricha@enternet.hu címre küldje el nekem az igényét a darabszám és méret megadásával. Fizetés a helyszínen, a regisztrációkor. Köszönöm, üdv Ákos

Látogató - 2010.05.16. 16:19

Hiányzó csapattag

Sziasztok !

Hiányzik egy 3. fő a csapatunkba, szeretettel várjuk a 3. tagot.
Motorok: GSF 1200, RF 400

Üdv!
RedOne

Látogató - 2010.05.21. 23:38

Hiányzó csapattag

Sziasztok!

Ha még hiányzik a csapattag, akkor betársulnék.
Motor: KTM 990 Adventure

Üdv
Tom
dervadelin(kukac)citromailponthu

Látogató - 2010.05.14. 21:20

ellenőrző lap == itiner?

Az a kérdésem, hogy az ellenőrző lap megegyezik e az itinerrel. Ha ez igaz, és idén valóban csak egy példányt kap a 3 fős csapat, akkor mindig csak egy ember tud navigálni, míg a többiek csak vonatoznak utána.

Remélem, hogy itinert mindenki kap, és a külön ellenőrző lap lesz csapatonként egy.

Előre is köszönöm a választ, üdv: Misi

PetrichA - 2010.05.15. 19:34

itiner és ellenőrző lap

Kedves Misi! Jól látod a megoldást. Mint mindig, a kettő teljesen független egymástól. Itinerből (18 oldal), mind a három csapattag kap egy-egy példányt, azonban ellenőrző lapot (ezen vannak: a csapatnevek, a rendszámok, a rajtszám, az időellenőrző állomások nevei, az össz és a részkilométerek, a maximális részidő ponttól pontig, a valóságos érkezési és indulási idő az állomásokra, az előírt indulási és érkezési idő az állomásokra; a hátoldalán az ellenőrző pontok pecsétjeinek helyei) ebben az évben csapatonként, csak egyet adunk. Ugyanez vonatkozik az itineres szakaszra is, ahol három itinert, de egy ellenőrzőlapot kapnak a csapatok.
A pontkereső szakaszon, ahol az összegyűjtendő helységek vannak felsorolva, egy ellenőrző lapot kap egy csapat és mindenki használja majd, az általa hozott részletes autótérképet, a vélt helyes sorrend összeállításához. Üdv Ákos

Látogató - 2010.05.13. 17:34

Csapattársakat keresek BMW R1200GS

Heló mindenkinek!

Tazsine csapattársakat keres akik hasonló géppel jönnek mint Ő maga (BMW R1200GS)
Tájékozódni tudjatok és ebben rám ne számítsatok:-)
+36 30 856 3530

További szép napot mindenkinek.

Látogató - 2010.05.20. 20:00

hiányzik egy ember

Szervusz Tazsin!

Minket érdekelne a dolog. GS-esek (1100 és1200)vagyunk mi is!Bár tájékozódásban biztos van mit tanulnom.
Már hívtalak a+3630240.... számról. Ha még aktuális akkor hívj vissza!
Üdv g.v.s.

Látogató - 2010.05.21. 11:19

Hiányzik egy ember

Hello g.v.s.!

Természetesen érdekel a dolog, add meg légy szíves a teljes számodat, hogy vissza tudjalak hívni.

Jó hétvégét mindenkinek.
Üdv.
Tazsin

Látogató - 2010.05.13. 16:36

Méterszámláló és társai

Halli mindenkinek!

Nem vagyok egy nagy tájékozódási virtuóz, tapasztalatom sincs az eszközigényről amit a versenyzőnek kell biztosítania magának.
Légyszíves foglaljátok össze hogy mit kapunk a rendezőségtől és mit kell vagy célszerű beszereznem ahhoz hogy haza is találjak :-)
Még valami, csapattársakat keresek olyant aki hasonló géppel jönne (BMW GS1200R)

Addig is jó gurulást mindenkinek.
Üdv,
Tazsin

PetrichA - 2010.05.14. 00:14

szükséges segédeszközök

Kedves Tazsin! Olvasd el lejjebb a "még egy kis kiegészítés" válaszomat. Abból sok mindenre fény derül... Üdv Ákos

Látogató - 2010.05.10. 14:33

Kérdés

Tisztelt Rendezőség!

Egyedül jelentkeznék, egy Suzuki GS500-al. Vajon lenne csapat, ahová be tudnék majd csatlakozni?

Látogató - 2010.05.17. 20:53

Csapat

Szia! A mi csapatunkba épp egy fő hiányzik, ha gondolod csatlakozhatsz. Ha érdekel a dolog hívj: 06703838569 Üdv:Gábor)

PetrichA - 2010.05.10. 18:36

hiányzó csapat

Kérlek, hogy hívj fel a 06 30 632 3661-es telefonszámon. Köszönöm, üdv Ákos

Látogató - 2010.05.04. 23:29

Rajtolás

Tisztelt Szervezők!

Már 3x indultam a versenyen. Néhány észrevételem, javaslatom lenne.

A startot a lehetőség szerint érdemes lenne gyorsítani, esetleg még előbbre is hozni. A 2 perces indítási időkkel is sok időt vesz igénybe az egész mezőny elrajtolása. A versenyzők már reggel érkeznek, van aki vidékről jön. Ezután lehet, hogy kettő után startolhat. Mehetne folyamatosan is a start, és az indítási időt mindenkinek aktuálisan felírnák.

Az apróságok ellenére köszönöm az eddigi szervezést.

Ákos

PetrichA - 2010.05.05. 09:18

24 Órás rajtoltatás

Kedves Ákos!
Minden tiszteletem a vidéki Versenyzőké. Nekem is van olyan Klubtársam, akinek ilyen alkalmakkor háztól-házig, 1.800 kilométer fölött áll meg a napi számlálója (főleg, ha a Versenyen még téved is néhány kilométert...).
Azonban úgy gondolom, hogy ez a Verseny annál rangosabb, semhogy eltekintsünk a közös rajtszám húzástól, az ünnepélyes és együttes megnyitótól, az írásba nem foglalt tudnivalók egyszeri és mindenki felé történő továbbadásáról. Elég furcsa szituáció lenne a Wallis teraszáról már a versenyidejükben lefelé romboló versenyzők és az akkor rajtba érkezők találkozása. Rögtön felvetődhetne az a kérdés is, hogy nem
megy-e át információ, a Versenyt már megkezdett és a Versenyre érkező baráti csapatok között, egy eldugott XIII. kerületi mellékutcában...
Az eredmény hirdetésről pedig igen sokan lépnének le, egy korábbi indulási és érkezési lehetőség birtokában. Tiszteljük meg annyira egymást és a Versenyt, hogy ezt a 6 éves hagyományt megtartjuk.
Ami azonban feltétlenül megszívlelendő és átgondolandó a javaslataid közül, az a percenkénti indulás kérdése, hiszen ezzel felezni lehetne az elrajtoltatási időt, és remélhetően az érkezés is sűrűbbé válhatna. Ugyanakkor lényegesen nagyobb lenne a csapatok egymásra tapadásának a veszélye, hiszen a kétperces indításba dupla annyi kilométer fér bele, mint az egyperces követési időbe, és ennek megfelelően a percenkénti indulási idővel, a követési távolság is szinte látótávolságra csökkenne. Az idén erre már nincs lehetőség, mert minden az elmúlt évekhez hasonlóan került kinyomtatásra, de a jövő évi Versenyre ezt a lehetőséget átgondoljuk. Köszönöm a javaslatokat, viszlát a rajtnál, üdv Ákos

PetrichA - 2010.04.07. 18:26

A 24 Órás Verseny útviszonyai és szponzorálási lehetősége

Kedves Érdeklődők és leendő Versenyzők! A Húsvéti ünnepek egy részében azon munkálkodtam, hogy júniusban minél több borsot törhessek majd a Veresenyzőink orra alá. A hétfői napon, a teljes útpályát igénybe vevő locsolkodók között szlalomozva, azt tapasztaltam és ezt örömmel osztom meg azokkal a résztvevőinkkel, akik tartanak a 24 Órás Versenyek Északkelet magyarországi útviszonyaitól, hogy évről évre rohamosan javulnak az Északi középhegység útjai. Semmivel nem rosszabbak már az aszfaltcsíkok, mint a tavalyi Somogy Tolna megyei versenyen, sőt egészen eldugott útszakaszokat sikerült "osztrákosra" megépíteni. Ami pedig az északi hegyeinket illeti... gondolom, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy ez hazánk legszebb és még legvadregényesebb területe.
Szeretném, ha az idén nemcsak a Klubbéli és korábbi támogatóinknak lenne lehetősége a Verseny szponzorálására, hanem kedves leendő Versenyzőink cégeinek logoi is megjelenhetnének a Meghívón, a Verseny matricáján, az Oklevélen és a Verseny pólóján. Kérem, hogy akit érdekel ez a lehetőség, a részletek megbeszélésére keressen a 06 30 632 3661-es telefonszámon, vagy a petricha@enternet.hu mail címen.
Az elején utaltam arra, hogy az idén is meg szeretném nehezíteni a Versenyzők dolgát. Ezt meg is teszem, de semmiképpen nem a sebesség fokozása lesz ennek az eszköze. A figyelmes térkép és útvonal olvasás, a jó tájékozódás és a kitartás lesz a záloga a jó szereplésnek.
Addig is: jó felkészülést, balesetmentes motorozást kívánok Mindnyájatoknak, üdvözlettel Petrich Ákos