TUDNIVALÓK A BMW MOTOROS TÚRAKLUB MAGYARORSZÁG 2004. JÚNIUS 5-6-ÁN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ 24 ÓRÁS TÚRAVERSENYÉHEZ.

Kérjük, hogy a jelentkezők közül, csak azok jöjjenek el versenyzőként a rendezvényre, akiknek indulását a rendezőség visszaigazolta!

Negyedik alkalommal rendezi meg a BMW Motoros Túraklub Magyarország 24 órás túraversenyét. 2001-ben 27 induló, 2002-ben 32 fő, 2003-ban 36 fő vett részt az erőpróbán. Mindhárom alkalommal 6-6 fővel vettek részt és hibátlanul teljesítették a távot a Budapesti Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei. Indulásukra az idén is számítunk.

  1. A verseny távja 1.100 kilométer Budapesttől Budapestig, amelyet 23 óra alatt kell teljesíteni, mivel félúton egy óra kötelező pihenőt tartunk. Ez 48 km/órás átlagsebességet jelent, amely komoly úttévesztés nélkül könnyen teljesíthető.

    Start: 2004. június 5-én szombaton 12,01 órakor (első induló)
    Indulási hely: a Wallis Pest Kft. főbejárata elől, Budapest, XIII.ker. Váci út 45.
    Jelentkezési idő a résztvevőknek: 10,30-11,00 óra között
    A verseny jellege: 3 fős csapatverseny
    Várható érkezés: 2004. június 6-án vasárnap 11,00-tól az indulási helyre.
    Pihenő: egy órás kötelező pihenő 600 kilométernél.
    Nevezési díj: 2.000,- Ft/fő, amely a rajtnál fizetendő, és magában foglalja a vacsora költségeit is

    A versenyen mindenki saját felelősségére indul. A Klub és a rendezőség semmiféle anyagi ill. erkölcsi felelősséget nem vállal a keletkezett károk, ill. személyi sérülések esetén. A verseny folyamán meghibásodott motorok javításáról ill. hazaszállításáról a résztvevő gondoskodik. Igény esetén segítséget adunk, de csak a verseny befejezése után.
  2. A versenyen való részvétel semmiféle jogosultságot nem ad a közlekedési szabályok áthágására, bírságolás esetén nem lehet hivatkozási alap.
  3. A motorkerékpárja műszaki állapotáért a résztvevő vállalja a felelősséget.
  4. A verseny feladása esetén, legyen ez műszaki hiba, baleset, fáradtság stb. a résztvevő köteles felhívni bármelyik napszakban egy a rajtnál megadott telefonszámot. Itt bemondja a nevét, rajtszámát és a kiadott útvonal leírás szerint azt a helyiséget (vagy legközelebbi helyiséget), ahol a verseny feladására kényszerült. Ennek elmulasztása sportszerűtlen, hiszen a további ellenőrzőpontokon tartózkodó pontőrök hiába várják az érkezését
  5. Érkezés és indulás az ellenőrzőpontokra.
    Mindenki megkapja a névre és rajtszámra szóló "ellenőrző lapját". Ez az irat tartalmazza az ellenőrző pontok megnevezését, feltalálhatóságát, a rész kilométert az ellenőrző pontokon, az ellenőrző pontok közötti résztávolságot, a két ellenőrző pont közötti megengedett maximális utazási időt, a versenyző valós érkezési és az indulási idejét, a lehetséges legkésőbbi érkezési és az indulási idejét. Amennyiben a versenyző "időben" van, a valós érkezési idő a tervezett érkezési idővel ill. a valós indulási idő az előírt indulási idővel megegyezik. Késés esetén minden megkezdett perc 10 hibapontot jelent. A késve érkezőt a pontőr soron kívül indítja, beírva a valós érkezési és indulási időt, amely jelen esetben megegyezik. A célban az ellenőrző lap adatai alapján a hibapontokat összegezzük és ez a sorrend eldöntésének szempontja. 50 hibapont jár annak a résztvevőnek, aki nem az itiner szerint meghatározott irányból érkezik a pontra még akkor is, ha ezt nem késve teszi. Az ellenőrző lap nem pótolható, tehát mindenki gondosan rakja el indulás előtt, mert ennek hiányában tejesítménye nem mérhető! Egyéni verseny nincs, a csapat csak akkor értékelhető, ha minden tagja célba ér.!

    Nem érdemes rohanni, mert korábbi érkezés esetén sincs azonnali indítás!

    Korábbi érkezés esetén a mindenkori pontőr mögött legalább 10 méterrel meg kell állni, tilos a pontőr elé kerülni, ez 20 hibapontot jelent. Indulási idő előtt 2 perccel, az állomásokon lévő órák szerint be kell sorolni a pontőr mögé, aki 2 perccel később, az érkezési és indulási adatok beírása után az "ellenőrző lapot" aláírásával ellátva elindítja a versenyzőt. A pontőrnek nem kötelessége az idő múlására figyelmeztetni, mindenki figyelje a versenyórán közelgő indulási idejét.
  6. Minden versenyző a már említett "ellenőrző lapon" túl megkapja az útvonal leírását. Az ellenőrző állomások az első versenyző előírt érkezési ideje előtt 30 perccel nyitnak (tehát, ha valaki olyan gyors, hogy a pontőr még nem érkezett ki a helyszínre, várjon türelemmel), összes induló elhaladása esetén azonnal, ill. az utolsó előírt indulási ideje után 30 perccel bezárnak, függetlenül attól, hogy mindenki áthaladt-e, vagy sem. Eszerint, ha valaki az utolsó versenyző előírt indulási idejénél 30 perccel később érkezik, már ne keresse az állomáson a pontőrt, hanem induljon tovább, hátha a következő pontra még versenyidőben érkezik.
  7. A verseny útvonalán elhelyeztünk néhány előre nem tudható áthaladást ellenőrző pontot. Ezek érintése nem időhöz kötött, de az áthaladás kötelező. Ez nem jelent problémát, ha valaki a 24 óra alatt az előírás szerinti útvonalat választja. A pontőr egy gyors aláírás erejéig (az ellenőrző lap hátoldalára) megállítja a versenyzőt, majd rögtön útjára engedi. Ezeket a pontokat olyan területen helyeztük el, ahol az ellenőrző pont elkerülésével az előírt útvonalat rövidíteni lehet. Bármelyik áthaladást ellenőrző pont kihagyása, vagy más irányból történő érintése 50 hibapontot jelent.
  8. Javaslatok, tanácsok.
    Ne száguldozzatok, mert a túlzott sietség úttévesztéshez vezet. Nagyon nehéz sebességgel korrigálni a figyelmetlen vezetés miatt elveszített időt. A verseny 3 fős csapatverseny. Nem érdemes más csapatra ráakaszkodni, mert nem biztos, hogy jól tájékozódik. Ha nem vagy "képben" és a másik elkevert, időbe telik, mire helyre teszed magad. Ilyenkor nagyon fogynak a percek...
    Szombat éjszaka motoroztok, így számolni kell az éjszakai disco forgalommal, amely köztudottan életveszélyes. Figyelni kell az éjszakai vad mozgásra és ügyelni kell az üzemanyagszintre, mert lényegesen kevesebb a nyitott benzinkút a verseny útvonalán, mint nappal.
    Erős pirkadati és reggeli fáradtság esetén ne szégyelljetek egy rövid időre megállni és a testet átmozgatni. Ezzel az agy vérellátása is javul.

Reméljük, hogy ez a fárasztó, motort és motorost próbáló komoly játék tetszeni fog és vasárnap elégedetten pihenitek ki a 24 óra fáradalmait.

Baleset és hibapontmentes versenyzést kívánunk, vigyázzatok magatokra és egymásra, jó utat kíván mindenkinek
a Rendezőség
Budapest, 2004. április 15.